A gyerekekkel mindig nehéz bánni. Nagyon piciként az ember úgy gondolja, hogy mindig csak a szükségletük szerint cselekednek, de bizony már egészen fél évesen is képesek feszegetni azokat a bizonyos határokat, és ha egyszer is engedünk, soha többé nem tudjuk megállítani a kapcsolatot a lejtőn. Később, mikor nagyobbak lesznek szintén nem más a helyzet, csak az eszközök változnak, amiket bevetnek a cél elérése érdekében. Próbálgatja a szülő a különböző tanácsokat és ötleteket, hogy mit hogyan lehetne tenni annak érdekében, hogy a határok a helyén maradjanak, a kapcsolat jó legyen és folyamatosan erősödjön, a gyerek pedig jólnevelt legyen és később egy érett felnőtt, aki vállalja a tetteiért a felelősséget, megbízható és valódi értékekkel rendelkezik.
Hát megmondom őszintén ez egy igen nehéz feladat. Számos buktatóval, számos újrakezdéssel, elkeseredéssel és kudarccal. Az én fiam – rájöttünk az apjával – például az a típus, akit nem szabad nagyon erősen szidni vagy fegyelmezni, mert nem igazán éri el a hatását – persze ha valami rossz fát tett a tűzre nincs más út – de ha rá akarjuk venni valamire, vagy azt akarjuk, hogy valami felé forduljon, akkor a legjobb módszer a motiváció.
Őt pedig csak elektronikai eszközökkel és az azokhoz kapcsolódó kütyükkel lehet mozgatni. Azzal viszont nagyon jól. Éppen ezért, meg is lett neki ígérve, hogy ha a félévi bizonyítványában nem lesz csak ötös és négyes – a magatartást is bele értve – akkor kap valamit, amit nagyon szeretne, és ez most nem más, mint egy bluetooth headset. Mondanom sem kell, hogy nem csak a tanulmányi eredmény lett jó, de a magatartás is folyamatosan javult. A tanárnő meg is kérdezte a titkomat, de sajnos nem árulhattam el neki. Csak annyit mondtam, hogy lehet hogy a fiam rájött, hogy így minden könnyebb. Persze ki kell valamit találnunk a következő félévre is. De ha így megy, nekem nincs ellene kifogásom.