Az új tökéletes

Az ember, aki az apple termékeket szereti tudja, hogy rednkívül megkönnyíti az ember életét egy-egy ilyen termék, hiszen nagyon gyorsan és tökéletesen kommunikálnak egymással, vagyis ha én csinálok egy képet a telefonommal, az szinte azonnal használható a laptopomon, bármilyen adatkábel vagy adatátvitel nélkül, és én ezt egyszerűen imádom, hiszen rengeteget használom a munkám során. Akinek van ilyen terméke azonban sajnos vagy nem sajnos, azt is biztosan tudja, hogy van néhány tulajdonsága vagy épp hátránya ezeknek a termékeknek. Az egyik például, hogy nem igazán szeretik, ha leejtjük őket. Mondhatom úgy is, hogy azonnal törnek, a kijelzők, de az újabb modelleknél már a hátlap is, ami üveg. Hát mondanom sem kell, hogy úgy vigyázok én is a telefonomra, mint egy hímes tojásra. A javítás ugyanis nem csak hogy nem olcsó, de nehéz olyan szervizt találni, ahol tényleg tökéletesen és szakmailag kifogástalanul meg tudják csinálni a telefont.

Én tehát most a fejembe vettem, hogy egy olyan tokot keresek az új telefonomnak, ami bár megtartja annak gyönyörű elegáns külsejét, megfelelő védelmet is nyújt számára. Rá is találtam a baseusshop.hu oldalon egy gyönyörű átlátszó iphone 11 tok formájában. Hihetetlen gyönyörű ez a tok. Nem teljesen fehér hanem inkább egy kicsit füstös, gyönyörűen csillog és emellett maximális védelmet nyújt a telefonom számára. Imádom már most és alig várom hogy megérkezzen, pedig csak most rendeltem meg. Ezzel már nem azt mondom, hogy nem kell óvnom az eséstől a telefont, de egy tökéletes védelemmel látom el az ellen, hogy azonnal törjön a hátlap, és még az elegáns megjelenést is biztosítom vele, hiszen nem takarja el a telefon gyönyörű külsejét. Imádom egész egyszerűen.