Az ember egy idő után már érzi magán, hogy bár nem érzi magát öregnek, de valahogyan sokkal többet kell pihennie, nehezebben regenerálódik, nehezebben jut túl olyan akadályokon, nehézségeken vagy nehéz helyzeteken, amiken régebben csak úgy átsiklott, mindenféle beleragadás nélkül. És hát én ezeken kívül azt is érzem, hogy nagyon fontos, inkább úgy mondhatnám, hogy egyre fontosabb az egészségem megőrzése és védelme. Nagyon sok olyan dolgot látok ugyanis magam körül, ami elgondolkodtat, hogy bizony még most el kell kezdenem védenem a szervezetemet és a szellemi frissességemet ahhoz, hogy majd harminc év múlva is fitt és fürge öregként játszhassak az unokáimmal.
Ennek tükrében elkezdtem egészségesebben is élni. Amennyit csak tudok sétálok és minimum nyolc órát alszok minden nap. Beosztom a napirendemet és nem engedem magamnak, hogy az alvás mínuszba menjen, mert tudom, hogy az az immunrendszert és magát a szervezetet is nagyon roncsolja. Igyekszem kikapcsolódni és minél kevesebb stresszel élni a mindennapjaimat. Mindezeken kívül átalakítottam a táplálkozásomat is. Este igyekszem már könnyebb ételeket magamhoz venni és sokkal több zöldséget és gyümölcsöt eszek. Teljesen letettem a cukros üdítőket, helyette a simigyümölcslé hihetetlen finom és mindemellett rendkívül egészséges gyümölcsleveit iszom, amit akár a netről is meg tudok rendelni, ami hihetetlen kényelmet biztosít számomra. Nem csak az ízét imádom.
Megteszek tehát mindent, és mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy amikor már elmúltak a fiatal évek, amikor kezd benőni az ember feje lágya, gondoljon arra is, hogy az egészsége is gondoskodást kíván, már jó előre, nem pedig csak akkor, amikor valamilyen hiány vagy probléma üti fel már a fejét. Jó ezt a tanácsot megfogadni.