Új gép, új kihívások

Nem olyan régen döbbentünk rá arra családi szinten, hogy igazság szerint mi sosem gondoltuk volna, hogy a kis családi gazdaságunk úgy kinövi magát, hogy bár használt eszközökkel, de most már akkora területet művelünk, amit csak kézi, emberi erővel vagy akár saját magunk meg sem tudnánk oldani. A mi célunk mindig is az volt, hogy minőségi és egészséges termékek kerüljenek a vásárlók elé, és ezt igyekeztünk az árak tekintetében is normális mederben tartani, ami persze nem könnyű feladat, de azért többnyire mindig sikerült. Olyannyira jól alakítottuk ezt ki, hogy ma már eljutottunk oda, hogy tizenöt fő van a cég foglalkoztatásában, és két nyertes pályázattal is büszkélkedhetünk. Persze a pályázat megírása és a határidők betartása, az elszámolások mindig nagy nehézséget rónak ránk, de azt sosem gondoltam volna, hogy a végén a legjobban mégiscsak egy csapatnak fogok örülni, aki a beszerzésben segítő kezet nyújt, ráadásul iszonyatosan jó ár-érték arányban.

Az Umwelt csapatára ugyanis nehezen találtunk rá, de egy nagyon jó ismerős ajánlása után, már az első kapcsolatfelvétel alkalmával biztos voltam benne, hogy ők lesznek azok, akik tökéletes segítséget fognak adni a gréder beszerzésében. Nem is kellett csalódnom. Nem csak beszerezni segítettek ezt a gépet, hanem már a választásnál is felbecsülhetetlen értéket képviselő segítséget adtak számunkra, amiért mindig hálás leszek, és azt gondolom, hogy ezt a kollégák sem érzik másképp. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy fejlesszen bátran, mert minden kézre szükség lesz a mezőgazdaság területén, másrészt pedig a gép beszerzés területén bátran kérje az Umwelt Kft. segítségét, mert náluk jobbat biztosan nem talál a piacon.